Amikor a munkavállaló válogathat — a tavaszi Jobverse Állásbörzén jártunk

1024 819 Tóth Dorottya

Március 4-én és 5-én tartották az idei első Jobverse állásbörzét, a BOK csarnokban. Ahogy az elmúlt 4 évben megszokhattuk, nagy érdeklődés övezte az esemény – nagyfokú kiállítói változatosságot, és rengeteg érdeklődőt tudhat maga mögött ismételten a két nap. Jól felépített belső terével, és valóban sláger előadásokkal és tanácsadásokkal tűzdelt program több, mint megér pár órát a napunkból.

Az előző évekhez hasonlóan, a Recruby is aktív résztvevője volt a Tanácsadó Műhelynek – Ihárosi Dániel kollégánk segített az érdeklődőknek eligazodni a bértárgyalás útvesztőiben. A börze nyüzsgő valóságáról Marketing Koordinátorunk, Tóth Dorottya, írta meg tapasztalatait:

 

Személyes találkozás varázsa

A börze nyitása után 20 perccel már nehezen lehetett lavírozni a helyszínen. Rengeteg érdeklődő töltötte meg a BOK ‘A’ csarnokját.

Az első pillanattól kezdve nagyon hatékonynak találtam a területi szétosztást, ahogy a börzén résztvevő álláskeresőket segítik a szervezők. Tisztán érthető és látható módon tudja mindenki megtalálni a neki megfelelő munkáltatót (így a munkáltatóknak csak a releváns személyekkel kell foglalkozniuk).

A börzére készülve a figyelmemet egy korábban nem látott, ám nagyszerű lehetőség fogta meg. Ugyanis a munkáltatóknak van lehetősége már a börzén leinterjúztatni az ígéretes jelölteket. Nem több, mint két éves gyakorlat ez, ám már nagyon bevált. Kiállítói visszajelzés alapján került fel a lehetőségek közé az interjúztató fülke, ami behozta a hozzá fűzött reményeket. Idén például a Mercedes gyorsan ‘ki is nőtte’ az interjúztató helyeit (szervezői rugalmasságot és problémamegoldást nyugtázza, hogy a csütörtöki napon már plusz egy helyiséggel rendelkeztek az interjúk lebonyolításához).

 

Széles munkavállalói profil

Alap esetben, 6 kategóriára osztva lehet a munkáltatók által kínált pozíciókban válogatni. Azonban van egy potenciális munkavállalói réteg, akikre talán egyre nagyobb figyelmet kell szentelni. Ők pedig a hazánkban munkát vállalni kívánó külföldiek. Miközben minden esetben megvan a jogi háttér hozzá, ez sokszor kifejezetten papírmunka igényes. (Tipikusan a harmadik országbeliekkel kapcsolatosan.)

A börze szervezői ezen a területen is találtak klassz megoldást a kiállítóikkal való együttműködésre. A résztvevő munkáltatók tudják jelezni a szervezési szakaszban, hogy esetleg az Európai Unión kívüli országból érkező munkavállalókat is keresnek (van náluk lehetőség az elhelyezkedésre). Vagy épp, hogy nem elvárás a magyar nyelvtudás a pozícióik betöltésére (idén 16 ilyen kiállító volt). Mindegyik lehetőségnek saját feltüntetett piktogramja van, amit könnyen meg lehet találni a standokon lévő info táblán.

Sőt, a bejáratnál külön check-in pontot hoztak létre a külföldi résztvevőknek, ahol segítenek nekik eligazodni.

Ezzel a lehetőséggel egy fokkal emelve a börze regionális jellegét a nemzetköziség felé. Ami valljuk be, nagy segítség az itt tanuló egyetemi diák közösségnek, úgy mint munka (vagy bármi más) miatt ide érkezett, és váltani kívánó munkavállalóknak is.

 

Közösen a környezetért – amikor nem csak egy szlogen

Már az elejétől kezdve nagy volt a hangsúly a minél környezettudatosabb szervezésen. A jelentkezési folyamatot egy minden résztvevő számára egyedileg generált QR kód segítségével tették könnyűvé és digitálissá. Ezeket a kódokat beolvasva másodpercek alatt leadható a jelentkezésünk a munkáltatóknál. (És ha még szerencsénk is van, az első interjún is túl tudunk lenni.)

Helyileg vízautomaták és papír poharak kihelyezésével igyekeznek csökkenteni a műanyag palackok használatát. A legjobb megoldás azonban, ha saját kulacsunk töltjük újra az automatáknál–könnyű, környezettudatos és adott hozzá minden lehetőség a börze oldaláról.

És, ha már a valóban környezettudatos tetteknél vagyunk, nem lehet elmenni kiemelt zöld szemléletű munkáltatók mellett sem (idén tavasszal a dm, Lidl és Mercedes-Benz gyár került fel a listára). Mondani könnyű míg tenni nehéz – vagy nem is annyira, ha tényleg komolyan gondolja az ember.

Ráadásul a nagy mennyiségű nyakbaakasztó kérdésre is lett jó megoldás – a nap végén távozó érdeklődők a kihelyezett dobozokba tehetik, amit a következő alkalommal újra használnak. (Persze, aki olyan kis emlékgyűjtő mint én, az el is viheti magával.) Nagy örömmel láttam a nap folyamán többször is, ahogy a teli dobozokat ürítették.

A teljes ciklus környezettudatosság érdekében a szervezés minden pontján igyekeznek, főleg papír mentesíteni (a kiállítói kérdőív 8 oldalas nyomtatott formáját digitalizálták).

Mára már alap a szelektív hulladékgyűjtők használata, azonban ezt is tudják még fokozni – a műanyag palackok visszaváltási díját minden esetben jótékony célra fordítják. Érdemes követni a social media oldalaikat, hogy megtudhassuk éppen aktuálisan kit segítettek a segítségünkkel. Hiszen, ha nem jó helyre kerül kidobásra a palack, nem lehet visszaforgatni.

 

Kihagyható, csak nem érdemes

Összességében egy nagyon jó hangulatú, és a célját valóban betöltő rendezvényről beszélhetünk.

Nem csak display-re állított munkáltatókról van szó, hanem igazi interaktív és fejlesztő eseményről is. A Tanácsadó Műhely és a BT Karrier színpad (mint állandó slágerek), idén kiegészültek a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum közreműködésével. A kilátogató érdeklődők, stílus tanácsadáson, vagy teljes profi sminkes átalakításon vehettek részt, majd profi fotós készített fotót róluk.

A napot figyelembe véve nem csoda számomra, hogy szépen tartja népszerűségét az ország egyetlen iskolától független, fizikai  állásbörzéje.

 

Author

Tóth Dorottya

All stories by: Tóth Dorottya