Posts By :

Recruby interjú

Az állásbörze reneszánsza – interjú a Jobverse alapítójával, Hajdú Csongorral

1024 538 Recruby interjú

 

Az állásbörze piac az elmúlt évtizedekben nagyon sok változáson esett át, melyre hatással voltak a válságok és a gazdasági fellendülések, a technológiai fejlődés és munkaerő piaci igények folyamatos változása is. Emiatt az elmúlt években sokan már temették a fizikai állásbörzét, mely a közelmúltban mintha új erőre kapott volna. Megjelent az online és hibrid állásbörze, a korábbi keretek lebomlottak és a hangsúly eltolódott az élmények és a közvetlen kommunikáció felé, miközben a látogatók száma nem csökken, sőt az utóbbi egy évben új erőre kapott és töretlenül növekszik az állásbörzék számával együtt.

Tehát a fejlődés folyamatos és csak kapkodjuk a fejünket mennyi újítás jelenik meg évről évre, így időszerűnek láttuk, hogy a hazai állásbörze kultúra alapítójával készítsünk exkluzív interjút egy héttel a tavaszi Jobverse állásbörze előtt. Hajdú Csongor 30 éve kezdte rendezvényszervezői pályafutását, melyet számos válság és felívelő időszak kövezett ki és sok érdekes mérföldkövet mesélt el nekünk az alábbi interjúban. Egy órás beszélgetést folytattunk vele, melynek szöveges leiratát olvashatjátok alább és érdemes velünk tartani akár kiállítóként, akár látogatóként érdekel az állásbörzék világa.

read more

Mivel foglalkozik egy karriermentor? – Interjú Posfai Tündével, a Pointman alapítójával

1024 538 Recruby interjú

Meg szeretnéd ismerni a karriermentorok tevékenységét?
Fontos lenne számodra a szakmai láthatóság?
Esetleg Te is ilyen területen képzeled el magad hosszú távon? 

Ha bármelyik kérdésre igen a válasz, akkor a legjobb helyen jársz.

Mai cikkünkben egy különleges szakembert, Posfai Tündét a Pointman alapítóját volt szerencsénk interjúztatni. Tünde a munkavállalói és munkáltatói márkák láthatósági mentora, mely egy komplex és egyedülálló szolgáltatás a piacon.  read more

Az egészséghelyreállítástól az egészségmegőrzésig a munkahelyen

1024 538 Recruby interjú

A vállalati egészségfejlesztés és egészségmegőrzés lehet az egyik kulcsa a munkahelyi stressz és annak velejáróinak – pl. Magas vérnyomás – csökkentésének. Az egészséges életvitelnek köszönhetően, javul az egyéni teljesítmény, így a szervezeti teljesítmény is, amely egyértelműen a vállalati célok megvalósulását támogatják. Emiatt kiemelten fontos a munkáltató szempontjából is, hogy a foglalkoztatott munkaerő egészséges legyen. Kasek Roland, CMC, PhD-jelölt pszichológus, vezetési tanácsadó, a MINDiet Kutatásért és Fejlesztésért felelős partnere segít jobban megérteni, miért fontos az egészségmegőrzés vállalati szinten. read more

Meg lehet szabadúszó recruiterként élni? – Interjú Tóth D. Tímeával

1024 538 Recruby interjú

A szabaduszó munkavállalás egyre jobban kezd elterjedni Magyarországon egyre több szakmában. Úgy gondoltuk, miért is ne nézzünk kicsit bele a recruitment freelancer világába és ismerjük meg azt. Ebből kifolyólag készítettünk egy interjút a Recruby egyik vendégével, Tóth D. Tímeával, és körbejátuk ezt az életformát. Lássuk! read more