Wellbeing – Gyakorlatok és hatások

wellbeing
1024 538 Saiban Laura

Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a wellbeing, azaz a munkavállalói jól-lét fogalmával. Na de milyen hatások állnak ennek az egyre népszerűbb kifejezésnek a hátterében? Mit tehetnek a munkáltatók annak érdekében, hogy megteremtsék a mögöttes tartalmát is ennek a kifejezésnek a vállalati kultúrában?

Mire van szükségünk?

A legfontosabb lépés a hatékonyság érdekében az igények felmérése. Ha a munkavállalóknak teher egy adott program, például egy közös sportnap vagy céges jóga, akkor semmire nem fog vezetni a folyamat, inkább felesleges költségeket fog jelenteni a szervezet számára. Az új munkatársakat erről már a belépés első napjaiban is megkérdezhetjük, a többiekről pedig személyesen, vagy egy kérdőív segítségével is érdeklődhetünk. Ami fontos, hogy a felsorolt opciók mellett legyen lehetőségük a saját véleményüket is megosztani. Ez a HR-nek is segítség, hiszen így nem csak a saját ötleteivel kell gazdálkodnia és a kollégák is érezni fogják, hogy van lehetőségük, illetve terük kifejezni a véleményüket, amit számításba is vesznek.

Ha idővel valamelyik programnak csökken a népszerűsége és kevesebben vesznek részt rajta, semmiképp se legyenek a munkavállalók számon kérve. Fontos a programok kötelezettség érzetének elkerülése. Ebben az esetben érdemesebb inkább egy újabb felmérést, közvélemény kutatást végezni, hogy van-e igényük még a jövőben az adott programra, inkább másra lennének nyitottak, vagy akár csak egy időpont módosítás szükséges.

Wellbeing az irodában

Ülőmunkát végző szervezetek esetében többnyire a legnagyobb igény a különböző átmozgató gyakorlatok végzésére van, munkaidőn belül is. Erre elegendő lehet akár 10-15 perc is, viszont az emberi testnek nagyon sokat számít. Ehhez kapcsolódik az ergonomikus munkakörnyezet kialakítása is. Törekedni kell a minél kényelmesebb és ideálisabb székek és asztalok beszerzésére, amelyek hozzájárulnak a helyes testtartáshoz. Mindez nem csak a munkavállalók, hanem a munkáltatók érdekeit is szolgálja, hiszen míg a munkavégzés hatékonysága növekszik, addig az ilyen jellegű problémák okozta távollétek száma pedig csökken. Az irodai kényelem népszerűsége pedig egyre fontosabb a munkavállalók körében. A Randstad felmérése szerint, a bérezés (75%) után az ergonómiát (65%) tartják a leginkább döntő fontosságúnak egy munkahely megítélésében.

Az ergonomikus bútorok mellett az irodai atmoszféra is meghatározó tényező a munkavállalók hangulatában. A lehangoló, egyszínű, sötét irodák a depresszív és nyomott hangulaton kívül nem sok mindent váltanak ki az emberekből. A falakat vidám színekkel és tapétákkal bátran fel lehet dobni, de poszterek és közös csoportképek is feldobhatják a mindennapokat. Ha a munkavállalók szeretnek bejárni az irodába, növekszik az elköteleződés és a produktivitás is.

Wellbeing home office-ban

Az online, otthoni munkavégzés során kevésbé mérvadó az irodai környezet, azonban ebben az esetben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a programokra. Közösen, online is van lehetőség a test átmozgatására. Ilyenek lehetnek például a gerinctréningek, jógák és nyújtások. A munkavégzésből és a stresszből való kizökkenést pedig támogathatja egy rövid relaxáció, különböző légzőgyakorlatokkal. Azoknál a cégeknél, akik túlnyomóan otthonról végzik a munkájukat, fontos megteremteni a szociális kapcsolatok kialakításának lehetőségét. Ezeknél a vállalatoknál vannak esetek, amikor nem is látták még a kollégáikat a laptop képernyőjén kívül és nem érzik azt, hogy egy közösség tagjaként végzik munkájukat. Ilyen esetben érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a közös céges programokra, amik lehetőséget biztosítanak a személyes találkozásra. Ez lehet például egy közös sütögetés, vacsora vagy kirándulás.

Wellbeing szerepe és hatásai

A munkavállalói jól-lét a belépés első napjától kezdve fontos szerepet játszik. Ebből indul ki minden, ami a későbbiekben elősegíti a munkatárs lojalitását, elkötelezettségét, motiváltságát és produktivitását. Ezalatt olyan gyakorlatokat és eszközöket értünk, amelyek hozzájárulnak a munkavállalók fizikai- és mentális egészségének megőrzéséhez, illetve egyensúlyához. Egy eredményes wellbeing gyakorlat sikeres elkötelezettséghez vezet, amelynek eredményei számokban is tökéletesen mérhetők.

A Gallup felmérése szerint, „az átlagosnál magasabb munkavállalói elkötelezettséggel rendelkező vállalatok 27 százalékkal magasabb profitot termelnek, 50 százalékkal jobb értékesítési mutatókkal bírnak és mindez az átlagnál 38 százalékkal magasabb produktivitással párosul. Mindemellett a nem elkötelezett munkavállalók évente 300 milliárd dollár plusz költséget jelentenek globálisan.” (Portfolio) Ha egy munkavállaló nem érzi megbecsülve magát a munkahelyén, alacsony produktivitással fogja elvégezni feladatait, továbbá az átlagnál magasabb számú betegszabadságot igényelnek és a határidők betartásával se törődnek különösebben.

Ezek az okok mind kiváltják a hatalmas költségeket, amiket a vállalatoknak  helyreállításra kell fordítani. Ami a legfontosabb a sikeres wellbeing-hez, hogy az alapok rendben legyenek. Ha például a bérezés átlagon aluli, nem érdemes ilyen programokkal és módszerekkel próbálkozni. Sokkal inkább dühíteni fogja a munkavállalókat, mint motiválni. Ha az alapok rendezve vannak, akkor már érdemes gondolkodni a wellbeing növelésének módszerén és folyamatán.

Amennyiben tetszett cikkünk, nézz körül blogunkon, vagy keress állást nyitott pozícióink között!

Hivatkozások:
Randstad: Employer Brand Research, Country Report Hungary
Portfolio: A legjobb befektetés a munkavállalói elkötelezettség erősítése

Author

Saiban Laura

All stories by: Saiban Laura